Kommunikációs- és Párkapcsolati Coach
 Tudatalattid Kalauza
      HR, Nemzetközi Projektmenedzsment Szakember 

Igen, egyetlen személyben! Mi a titkom

Kiterjedt érdeklődés, tapasztalat, szenvedély és lendület. De mégis, mi az, ami a hivatásaimban közös? Az EMBEREK. Nem létezik számomra érdekesebb, hiszen nincs két ugyanolyan egyén, vagy szituáció – és szerintem ez már önmagában is több mint lenyűgöző!

 

MEGISMERÉS | KOMMUNIKÁCIÓ | HALADÁS

Életem korai szakaszában kezdtem el ismereteket szerezni az emberi működés és a társas viselkedés rejtettebb rétegeihez kapcsolódóan. Mindig szerettem kérdéseket megfogalmazni és megtalálni a kevéssé nyilvánvaló, előrevivő válaszokat. Kb. egy évtizednyi töretlen érdeklődés után, 2012 óta vált életcélommá segíteni az embereknek realizálni saját erejüket, hogy megtalálhassák egyéni útjukat – amin haladva képessé válnak felismerni lehetőségeiket és felfedezni a boldogságot életükben. 

Meggyőződésem, hogy ez még a napjainkra jellemző, túlhajszolt és rohanó világban is lehetséges!

Soós Viola | violasoos.hu

Tanulmányaim közül néhány:

▸ Szent István Egyetem – Ybl Miklós Építéstudományi Kar

▸ Budapesti Gazdasági Egyetem – Pénzügyi és Számviteli Kar

▸ Budapesti Metropolitan Egyetem – Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar 

▸ Okleveles közgazdász
     (HR gazdálkodás, integrált marketingkommunikáció)

▸ Yale Egyetem – Egészség, boldogság, jólét tudományos alapokon 

Johns Hopkins Egyetem – Pszichológiai Elsősegélynyújtás 

▸ Karel de Grote Egyetem – Erasmus+ FORESIGHT Projekt:
Kreatív gondolkozás és változásmenedzsment

▸ Neuro-Lingvisztikus Programozó

▸ Life Coach 

▸ Mester Hipnoterapeuta

▸ Pedagógia

▸ Arizona Állami Egyetem – Innovációs szemlélet

Eddigi utam során rengeteget tanultam a környezetemtől, akik azóta is folyamatosan hozzájárulnak látásmódom szélesítéséhez. 

Szakmai tapasztalataim tömören:

✓ Humán erőforrás, 

✓ Értékesítés (B2B,B2C),

✓ Könyvelés előkészítés,

✓ Marketing,

✓ Nemzetközi üzleti kommunikáció,

✓ Termék- és projektmenedzsment,

✓ Üzleti stratégia

…részletesebb felsorolást üzleti tapasztalataimra vonatkozólag ide kattintva találhatsz.

 

✓ Önmagad felfedezése,

✓ Társas- és párkapcsolati kommunikáció,

✓  Interjúfelkészítés, pályázati anyag (önéletrajz, motivációs levél…) összeállítási segítségnyújtás

Konzultációimról bővebben ezen az oldalon olvashatsz.

Kutatásaim:

Profitmaximalizáció a munkavállalói individualizmus tükrében (2014)

Az employer branding jelentősége és hatása a munkavállalói karrierdöntésekre (2019)

Párkapcsolatok a digitális korban (2025)

Egyéb:

Munkájukban Sikeres Nők Egyesülete: Szakmai Zsűri tag – HR szakértő (2019)

Védett tartalom